16. fejezet : A változás szele

Sziasztok!
Íme a következő epizód. Nagyon szomorú vagyok, hogy ilyen kevés követőm van (sőt, egy le is iratkozott), és a kommentek is alig-alig akarnak jönni, úgy kell titeket noszogatni. Szeretném, ha a jövőben egy kicsit több aktivitást mutatnátok, hisz így nem ösztönöztök az írásra, mostmár csak 2 fejezet van előre megírva, annyira lemaradtam. Szóval, hajrá!


Free MP3 Downloads at MP3-Codes.comAz életem ott suhant, egyre távolabb a horizonttól, a borús, szürke égbolt felé.
- Isten veled, Rob –suttogtam magam elé halkan, kezemet az üveglapra, az elhalványuló repülő alakjára tapasztva, mintha így még utoljára megérinthetném őt.
Nem zokogtam, nem őrjöngtem, csak néhány könnycsepp gördült le hangtalanul az arcomon.
Talán még fel se fogtam, hogy elment. Hogy ő választotta ezt, anélkül, hogy elmondhattam volna neki az igazságot. Azt, amit eddig is próbáltam, csak nem voltak bizonyítékaim, hiszen magam sem ismertem a valódi körülményeket. De mostmár mindegy. Hiába tudom az igazat, már nincs kinek elmondanom.
Ott álltam az ablaknál, és nem tudtam megmozdulni. De hová is mehettem volna, mikor elveszítettem mindenkit magam körül? A legjobb barátnőm elárult, az életem egyik fontos támpontját, Jonathant én üldöztem el magamtól és most valószínűleg látni sem akar, a szerelmem pedig ugyanúgy folytat mindent tovább, ahogyan azt előttem elkezdte. Hittem már azt, hogy egyedül vagyok, de ennyire soha életemben nem voltam magányos.
Bár látni sem akartam Christianát, muszáj volt hazamennem, hisz nem ácsoroghattam örökké a repülőtéren. Mikor végre rávettem magam, hogy elszakadjak az üvegablaktól, nagyot sóhajtva megfordultam, és elindultam az új életem felé, de egy lépés után meg is torpantam.
- Olivia… -hallottam a hangot. Hogy a fejemben szólalt-e meg vagy a külvilágból jött, azt már nem tudtam volna megmondani. De mégsem képzelgés volt: ott állt velem szemben a megtestesítője. Ott állt, pont úgy, ahogy utolsó találkozásunk alkalmával megmaradt bennem. Ez nem lehet álom.
- Rob… -suttogtam hitetlenkedve.
- Olivia… -így ő ismét, aztán a következő pillanatban kapkodva a karjaiba zárt és fuldokolva, mohón csókolni kezdtük egymást. Szinte alig jutott el a tudatomig, mi történik, de ahogy megéreztem az ajkaimon az ő ajkának érintését, ahogy beszívtam a jól ismert illatát, a boldogságtól egyszerre kellett sírnom és nevetnem.
Jó néhány mámoros csók után sikerült csak kibontakoznunk az ölelésből, hogy végre egymás látványával is betelhessünk.
- Nem mentél el… -suttogtam, miközben egyszerre merültem el gyönyörű, szürkéskék tekintetében és néztem hibátlan ívű ajkát, mely az együtt töltött idő hiányában most még kegyetlenebbül csábított, mint előtte.
- Nem. Liv, én… hogy nem bízhattam meg benned? Mi ütött belém, hogy nem hittem neked? Tudnom kellett volna, hogy semmi közöd az egészhez, hogy soha nem tennél velem ilyet. –mondta bűnbánóan Rob.
- Hogy jöttél rá? –kérdeztem vissza értetlenül.
- A lakótársad, Christiana felhívott, és mindent bevallott. Nem tudom, tudsz-e róla, hogy…
- Oh, igen –szakítottam félbe. Nyilván a cikkre gondolt. –Tudok róla.
Meglepett, hogy Christiana szólt Robnak arról, amit tett. Ez talán egy kissé enyhített a haragomon, de megbocsátani még mindig nem tudtam neki. Mégiscsak kihasznált, holott a legjobb barátnőmnek hittem.
- Liv –Rob mélyen a szemembe nézett, és megfogta a kezem. –Még ha nem is szólt volna, akkor sem mentem volna el. Nem tudnálak elhagyni. Ez a majdnem egy hét, amit nélküled töltöttem, maga volt a pokol. Bár haragudtam rád, és igen, ok nélkül… de hiányoztál. Csak a sajtótájékoztatók tartottak életben és a barátaim, Kellan és Jackson.
- És… Kristen? –kérdeztem óvatosan.
- Kristennel semmi közünk egymáshoz. Csak jó haverok vagyunk, semmi több. Amit az újságok cikkeznek, az mind hazugság és kitalált mese, azért, hogy fenntartsák az olvasók érdeklődését… Sajnos már te is megtapasztalhattad, milyen kegyetlen tud lenni a sajtó.
Én szégyelltem magam.
- Sajnálom, hogy nem hittem neked –mondtam.
- Azért valami jó is kisült ebből a dologból –folytatta Rob. –Bevallom, a menedzseremnek nem meséltem rólad, féltem, mi lesz a reakciója, hiszen ő a Kristen-féle kitalált románchoz volt szokva. Eleinte mondta is, hogy tartsuk fent a látszatot, mert az csak dobhat a népszerűségi mutatónkon… De azt nem vette észre, mennyire boldogtalan vagyok. Mikor megismertelek téged, attól a naptól fogva megváltoztam. Madarat lehetett velem fogatni, és ezt mindenki megjegyezte. Nick is, persze, de azt nem tudta, hogy te vagy a dologban. Egyszerűen csak látta rajtam a pozitív változást. Aztán megjelent a cikk a képünkkel és Nick számára is világossá vált, mi folyik a háttérben. És ahelyett, hogy leszúrt volna, azt mondta, hogy őt nem érdekli ez a botrány, számíthatok a feltétlen támogatására, mert te csodát tettél velem. Igaz, hogy pont aznap szakítottunk, de Nick jól mondta: Liv, te egy csoda vagy, a legnagyobb ajándék, amit valaha kaptam a sorstól, és képtelen lennék nélküled élni!
Erre csupán egyetlenegy szót voltam képes válaszolni, azt is el-elcsukló hangon, annyira elérzékenyültem. Hiába, Rob az Rob. És az enyém.
- Szeretlek.
- Én is szeretlek –mondta, azzal újból magához vont, hogy gyengéden megcsókoljon. Most nem hiányzott a szenvedély, így volt tökéletes, ahogy csinálta.
A lemenő nap sugarai és a vancouveri repülőtér fényei táncolva vontak körbe minket a hatalmas üvegablak előtt. Már egy jó ideje ácsoroghattunk ott összegabalyodva, amikor Rob kézen fogva elindult velem a kijárat felé.
- Hová megyünk? –kérdeztem.
- Kiveszünk egy hotelszobát, és kettesben fogjuk tölteni az estét. Veled akarok lenni! –suttogta a fülembe, majd játékosan belecsípett a fenekembe. Ezt jó néhány ember észrevette és ki-ki szájtátva, ki-ki mosolyogva nézte, ahogy vonulunk végig a csarnokon. Felnevettem.
- Oké, de nem zavar, hogy mindenki minket bámul? Hol a napszemüveged?
- A táskámban. –felelte lazán Rob. –Többé nem érdekel, hány fotót csinálnak rólunk, nem érdekelnek a pletykák. Kész vagyok felvállalni téged a nyilvánosság előtt, persze, csak ha te is készen állsz rá. Azonban ha másképp döntesz, itt és most esküt teszek, hogy ahogy csak tudlak, minden erőmmel azon leszek, hogy téged megóvjalak, szerelmem. Le is térdelnék, de az az igazság, hogy valóban sokan néznek minket. –nem kellett körbetekintenie, hogy ezt megállapítsa.
- Nos, az után a cikk után engem már semmitől nem kell megóvni, de kedves tőled, hogy ilyen figyelmes vagy. És amíg veled vagyok, az sem számít, ha minden áldott nap a szemembe vakuznak majd, ha kilépek az utcára. –mondtam. Tényleg készen álltam, hogy az életem mostmár egyáltalán ne hasonlítson egy hétköznapi emberéhez, de Rob mellett ehhez –inkább előbb, mint utóbb amúgy is hozzá kellett volna szoknom.
- Ez esetben –térdelt le a reptér közepén, majd felemelte a hangját. –Hallgasson ide mindenki! Olivia Jane, a barátnőm, életem szerelme a mai naptól kezdve mostmár hivatalosan sincs rejtegetve a világ elől! Önök a tanúk rá! És tudja meg mindenki, hogy szeretem! –kiáltotta Rob, mire hatalmas ováció tört ki a csarnokban. Mindenki felállva tapsolt és ujjongott, néhányan még fényképet is csináltak, akiknél volt kéznél gép.
- Őrült vagy! –próbáltam nevetve túlkiabálni a tömeget, mire Rob a karjaiba kapott, megpörgetett, majd –mostmár ő is nevetve, vagy ötszáz turista szeme láttára megcsókolt. Erre még nagyobb lett a tapsvihar.
Aztán –én félig fejcsóválva, félig rötyögve, Rob pedig elégedetten, de kéz a kézben távoztunk a helyszínről. Azért örültem, hogy odakint nem találkoztunk sem tévésekkel, sem paparazzikkal, sem pedig újságírókkal.
Rob gyorsan leintett egy taxit, majd szólt a sofőrnek, hogy vigyen el minket a Fairmontba, ami Vancouver egyik legmenőbb luxusszállodája.
- Édesem, nekem egy egyszerű kis panzió is tökéletesen megfelelne, az a lényeg, hogy veled legyek! –tiltakoztam, de Rob máris hadakozni kezdett.
- Csak nem gondolod, hogy ennyi idő elteltével az első közös éjszakánkat egy egérlyukban töltjük majd? Ennyit igazán megérdemlünk! –mondta. –Sőt, ha tehetném, én magam vinnélek az Audival, de sajnos azt a menedzserem már visszaszolgáltatta a kölcsönzőnek.
- Hát, elvégre úgy volt, hogy ma utazol –nyújtottam ki rá a nyelvem.
- Igen, de aztán közbejött valami –incselkedett ő is, aminek egy csók lett a vége. Ezt megbeszéltük.
Kinéztem a kocsi ablakán. A nap már majdhogynem teljesen lebukott, csupán egy vékony kis csík látszott belőle valahol a messzi távolban. Az utcákat már kivilágították, és az éjszakai fények teljesen beragyogták ezt a gyönyörű várost. Szerettem Vancouvert, főleg ebben a napszakban – de valahogy éreztem, hogy ez az éj ma más lesz. Nem csupán azért, mert újra itt van velem az, akit a földön a legjobban szeretek, hanem mert a változás szelét észleltem a levegőben. Valami másnak, valami csodálatos dolognak a kezdetét.

*

- Azt… a… mindenségit! –csak ennyit sikerült kinyögnöm, ahogy beléptünk a hotelszobába. Nem túl gazdag lány lévén nem igazán jártam még ehhez hasonló, fényűző helyen, mint a Fairmont Hotel. A nappali a bútoraival együtt majdhogynem teljesen hófehér volt, csupán néhány pezsgőszínű dísztárgy, mint a hatalmas szófán lévő párnák és pár, zöldben pompázó növény tarkította.
- Tetszik? –kérdezte Rob elégedetten.
- Nagyon! –feleltem ámulva.
- Nézzük meg a hálót és a fürdőszobát is! –javasolta.
A többi helyiségben sem kellett csalódnom: a hálószobában egy négy személynek is elegendő baldachinos ágy várt, míg a fürdőben egy óriási, pezsgőfürdős kád, egy üveg borral és illatmécsesekkel körberakva.
- Nahát –még a szám is tátva maradt, ahogy megláttam ezt a fogadtatást. –Ezt te intézted?
- Szóltam odalent, hogy gondoskodjanak a hangulatról. És a teljes zavartalanság érdekében arra is felhívtam a figyelmüket, hogy senki nem jöhet be, és nem kereshetnek telefonon, hacsak nem mi óhajtjuk azt. De szerintem nem lesz rá szükség –Rob hátulról átölelt, és ajkát a nyakamhoz érintette. Megborzongtam.
- Milyen cseles –duruzsoltam a fülébe. Több se kellett, hogy máris felcsigázzon. A kádhoz léptem és megnyitottam a csapot, majd a zubogó vízhez öntöttem egy keveset az egyik polcon található fürdősók valamelyikéből. Kis idő múltán könnyed gyömbérillat terjengett a felszálló párával.
- Mmm… jó választás! –mosolygott sejtelmesen szerelmem. –A gyömbér felkorbácsolja a vágyakat!
- Na de még ennél is jobban? –néztem rá kéjesen, mire válaszul mohón megcsókolt. Egy percig sem kellett könyörögnie, a szám engedelmesen elnyílt a nyelve alatt, mely vad táncba kezdett az enyémmel. Aztán kínzó lassúsággal lehúzta rólam a felsőmet.
- Kívánlak –súgtuk szinte egyszerre, majd folytattuk egymás kihámozását az utunkban álló ruhadarabokból. Végre alaposan is megnézhettem magamnak Robert tökéletes idomait. Ő azonban nem tétovázott: kezei sebesen vándoroltak a csípőmről egyre lejjebb és lejjebb, minden egyes érintésével halk sóhajokat szabadítva fel a tüdőmből. Én sem bírtam sokáig, az ujjaim felfedezőútra indultak Rob szabálytalan ritmusban hullámzó testén, végül megállapodtak egy bizonyos pontnál.
Második szeretkezésünk egy cseppet sem volt finomnak és óvatoskodónak mondható, de ezen egyikünk sem csodálkozott azok után, hogy mennyi elvesztegetett percet töltöttünk külön. A kéj egyszerre öntött el bennünket, majd miután feldolgoztuk azt az érzést, amit a másik teste nyújtott, és hosszas csókolózás után kifújtuk magunkat, beültünk az addigra megtelt kádba.
- Gyere ide –kérlelt Rob és magához húzott. A kád olyannyira nagy volt, hogy akár úszva is mehettem volna.
Miután elhelyezkedtem az ölében, Rob kinyitotta a bort és töltött mindkettőnknek.
- Az újrakezdésre és kettőnkre –emelte fel a poharát, majd egy csók kíséretében hozzáérintette az enyémhez.
A „kettőnk” szó kellemes izgalmat ébresztett bennem. Mostmár tényleg, istenigazából együtt vagyunk. Nem kell többé titkolóznunk, élhetünk, ahogy nekünk tetszik. Például, kivehetünk egy hotelszobát, hogy az egész éjszakát egymás társaságában töltsük, hol intim, hol kevésbé intim helyzetekben.
Miután megfürödtünk és alaposan megtörölgettük egymást, az utunk a maradék borral együtt a hálóból nyíló erkélyre vezetett, mely eszméletlen panorámát mutatott az éjszakai Vancouverről és a csillagos égboltról, sőt, még az óceánra is rá lehetett látni.
- Gyönyörű itt –mondta Rob, miközben meggyújtott egy szál cigit.
- Csak úgy, mint más nagyváros, Vancouver sem alszik –tettem hozzá mosolyogva, majd kivettem a szájából a füstölgő Camelt, és beleszívtam. –El sem tudnád képzelni, mennyire tetszik, hogy veled nézhetem a kilátást –mondanivalóm hangos krákogásba torkollt.
- Mit csinálsz? –nézett rám gúnyosan vigyorogva Rob. –Azt hittem, nem dohányzol.
- Láthatod –feleltem a nyelvemet kiöltve. –Ha dohányoznék, nem néznék ki úgy egy slukk után, mint az előbb. Egyébként néha szoktam, ha ideges vagyok.
Erre furcsán felvonta a szemöldökét.
- És most ideges vagy?
- Jaj, nem, dehogy! Nem azért mondtam! –tiltakoztam. –Csak gondoltam, ha már itt rákezdtél…
- Tudod mit? –nyomta el a félig szívott csikket. –Menjünk be! Még a végén rászoktatlak téged erre a hülyeségre!
Rádőltünk a fehér és barna színű ágytakaróval borított fekhelyre és hosszú percekig csak egymás szemébe néztünk. Aztán ugyanott folytattunk mindent, ahol a fürdőben abbahagytuk, de ez a szeretkezésünk most olyan volt, akárcsak az első. Rob úgy bánt velem, mint egy törékeny virággal, gyengéden és figyelmesen, ügyelve rá, hogy egyetlen lökésével se okozzon fájdalmat. Nem mintha fájt volna bármi is, amit csinált… A gyönyör ugyanolyan hevességgel futott át rajtam, ahogy eddig, minden alkalommal. Mikor visszafeküdtünk egymás mellé, akkor vettem észre, hogy valamin töri a fejét.
- Mi a baj? –kérdeztem aggódva. –Talán valami nem esett jól?
- Csak szeretnék neked mondani valamit. Pontosabban, inkább kérni, egy nagyon-nagyon fontos dolgot.
- Kivele –néztem rá fürkésző tekintettel.
- Nem várok azonnali választ, hiszen egy ilyen kérdésben képtelenség rögtön dönteni. De szeretném, ha átgondolnád –mostmár igazán furdalt a kíváncsiság.
- Olivia, azt szeretném, hogy velem gyere Londonba! Költözzünk össze, és kezdjük el a közös életünket!
- Ez most… komoly? –az állam is leesett döbbenetemben. –De hát… folyton úton vagy, folyton forgatsz! Ezt… mégis hogy? –hebegtem.
- Valahogy csak megoldanánk! Szeretnék már végre egy állandó, saját otthont, ahova jó hazamenni… És szeretném, ha ez az otthon a kettőnké lenne! Veled akarom leélni az életem, ebben biztos vagyok! És hogy lásd, mennyire komolyan beszélek… bár most nincs nálam semmi, ami késik, nem múlik –Rob felült a baldachinos ágyban, és komoly, lázas tekintetét az enyémbe fúrta. –Olivia Jane Cassidy… ezennel megkérem a kezed! Gyere hozzám feleségül!

A Fairmont Hotel:
http://i55.tinypic.com/vse1ds.jpg
Rob és Olivia hálószobája:
http://i56.tinypic.com/2dmfry9.jpg