11. fejezet : Teljes zűrzavar - 2. rész

Sziasztok!
Mivel már nagyon sokan kértetek, elhoztam a friss fejezetet. Örülnék, ha ehhez összegyűlne az a minimum 10 komment, amiért viszont én könyörgök nektek. Tehát írásra fel! Kíváncsi vagyok, mi lesz a reakciótok. Jó szórakozást!

Istenem, bárcsak ne tettem volna! Bárcsak ne lapoztam volna bele abba az újságba!
„Robert Pattinson Vancouverben hódít – de mit szól ehhez Kristen Stewart?” –ahogy a szemem végigfutott a főcímen, a könnyeim megállíthatatlanul kicsordultak. Ki az a Kristen Stewart? És Rob miért nem beszélt róla sohasem?
- Mi lesz, kisasszony? Megveszi végre azt a lapot vagy fizetés nélkül szándékozik eláztatni? –mordult rám az újságárus a bódé ablakából, mire én szótlanul a kezébe nyomtam a pénzt. Mostmár úgyis mindegy volt, hogy végigolvasom-e a cikket. Már semmi sem számított.
„Úgy látszik, az Alkonyat jóképű sztárja, Robert Pattinson alaposan becsajozott, mialatt a Twilight Saga stábjával a vámpírsztori második részét, az Újholdat forgatta Vancouverben. Meglepő fordulat ez az után, hogy kolléganőjével és szerelmével, a 19 éves Kristen Stewarttal már az eljegyzést tervezték, sőt, a pletykák szerint a színésznő gyermeket várt. Talán mégsem olyan felhőtlen a viszonyuk, és nem ők Hollywood új sztárpár-üdvöskéje?
Forrásaink szerint Pattinson már jó ideje randizgat a minap nyilvánosságra került képen szereplő fiatal lánnyal, aki néhány nappal ezelőtt elkísérte koncertjére a 23 éves színészt – és akivel később együtt látták távozni a hölgy lakására. Minden jel arra mutat, hogy ez a kapcsolat bizony nem csupán futó kaland – de akkor mi lesz Kristennel?
- Az utóbbi időben valóban nem volt minden rendben köztünk Robbal, de ez nem jelenti azt, hogy ne szeretnénk egymást –nyilatkozta szűkszavúan a sztár.
Vajon kit választ végül a szívtipró? Stewart megy és Ms. Vancouver marad vagy az Alkonyat Bellája lesz a befutó?”
Szerettem volna hinni, hogy csak álmodom ezt az egészet. Hogy ez a cikk nem több a képzeletem játékánál.
Eljegyzés? Terhesség? Ha ez igaz, Rob miért nem mondta el? Csak játszott volna velem? Nem, ez egész egyszerűen nem lehet…
Támolyogva indultam haza. Szörnyen éreztem magam – szédültem és a gyomrom is kavargott. Ha a lakásba érve nem támaszkodom az ajtónak, összeestem volna, de aztán valahogy elbotorkáltam a kanapéig, amire lerogyva a könnyeim erőtlenül folyni kezdtek. Már sírni is képtelen voltam rendesen…
- Liv, jól vagy? –hallottam Christianát valahonnan a távolból.
- Nem –feleltem, de a hangom inkább csak suttogásnak tűnt.
- Mi történt?
- Én… Rob… -próbáltam valami értelmeset kinyögni, de a torkom egyre jobban elszorult.
- Szakított veled?
- Nem…
- Hát akkor? Csak nem… megcsalt? –hördült fel Chris.
- Nem… vagyis… nem egészen… nem tudom, mi folyik itt –préseltem ki végre egy épkézláb mondatot a számon, majd kihúztam magam alól a gyűrött újságot, és Christiana felé nyújtottam.
Ő szótlanul elvette, majd hárompercnyi olvasás után felcsattant.
- Ez a szemétláda! Gondolhattam volna, hogy ilyen egy mocsok!
- Bárcsak… bárcsak ne lenne igaz, amit az újság ír róla, meg… erről a Kristenről… Te biztos tudsz valamit… Kérlek, mondd, hogy csak pletyka az egész!
- Hát… talán magát Robot kellene megkérdezned. Hívd fel.
- Gondolod, hogy ez jó ötlet? –néztem kétségbeesetten barátnőmre. Mégis mit tehetnék?
- Tudsz jobbat? –így ő.
Igaza volt – ez tűnt a legjobb megoldásnak. Bár este elméletileg találkozunk, muszáj, hogy előtte kiderítsem az igazságot. E nélkül képtelen lennék a szemébe nézni.
- Rendben van –feleltem némi hezitálás után. –Felhívom őt.
Azzal a táskámat felkapva átmentem a szobámba és lassított film-szerű sebességgel ültem le az ágyam szélére. Próbáltam lejátszani magamban, mit is fogok mondani, de az agyam teljesen leblokkolt. Görcsösen szorítottam a telefonom, mintha attól várnék megoldást – amikor az csörögni kezdett.
A szívem a torkomba csúszott és levert a víz, ahogy megláttam a nevet a kijelzőn – és ez most először nem kellemes izgulás volt, hanem félelem.
- Rob? –szóltam bele elvékonyodott hangon a telefonba.
- Miért csináltad, Olivia? Hogy voltál erre képes? –Robert hangja nem dühösen, sokkal inkább csalódottan és kiábrándultan csengett.
- Micsodát? –kérdeztem. Már végképp meg voltam zavarodva… Mit tettem?
- Jaj, csak ezt ne… Könyörgöm, ne játszd meg magad! –a hangjában mostmár felfedeztem egy árnyalatnyi haragot is.
- Mit ne csináljak?! Robert, miről beszélsz? –fakadtam ki.
- A fénykép… Olivia, hogy csinálhattál sajtószenzációt a képünkből? Aztán meg…
- Rob, ugye nem képzeled, hogy azt a fotót én adtam el az újságoknak?! –eddig bírtam. Végre leesett, hogy mivel gyanúsít, és ettől mintha tőrt döftek volna a szívembe. Hogy feltételezhet ilyesmit?
- Akkor mégis ki volt, ha nem te? Mégis mivel akarod megmagyarázni a történteket?
- Éppen a piacra mentem vásárolni, amikor észrevettem, hogy eltűnt a mobilom. Először azt hittem, otthon hagytam, de amikor nem találtam sehol, rá kellett döbbennem, hogy ellopták. Másnap viszont telefonáltak a rendőrségről, hogy valaki leadta. Amikor hazafelé indultam, akkor láttam meg a cikkeket. Senki más nem lehetett, csak a fickó, aki megtalálta a mobilom, benne a képpel… -hadartam.
- Értem… -Robert sóhajtva kifújta a levegőt, majd kis szünetet tartott. –Komplett hülyének nézel, igaz? Azt hiszed, beveszem ezt a maszlagot? Olivia, ez egyszerűen hihetetlen…
- Maszlag? –a döbbenettől nem jutottam szóhoz. –Amit mondok, az teljes mértékig igaz, megkérdezhetsz bárkit! Tőlem felhívhatod Christianát vagy a szomszéd nénit, ha úgy tetszik… De minek magyarázkodom? Aki itt magyarázattal tartozik, az egyedül te vagy! Mikor akartál mesélni a menyasszonyodról?
- Csak nem vetted komolyan ezt a baromságot? Mindenki tudja, hogy amiket Kristenről meg rólam összehordanak, azoknak köze sincs a valósághoz. Vagy ha volt is valami, az már régen, és nem tartott semeddig.
- Mindenki tudja… csak én nem.
- Olivia, ez már nevetséges! Nem csak letagadod, amit műveltél, hanem még rám is hárítod!…
Megpróbáltam közbeszólni, de Rob vízesésként zúdította rám a vádjait. A könnyeim ismét hangtalanul csorogni kezdtek. Nem hittem el, hogy ilyeneket vág a fejemhez, de nem állt meg ennyinél.
- Tudod… óriásit csalódtam benned. Azt hittem, te más vagy, mint a többi lány, hogy téged nem érdekel a hírnevem, csak az, aki valójában vagyok… de tévedtem. Kihasználtál, kihasználtad a legmélyebb érzéseim, úgy, ahogyan még soha senki… Nem hittem, hogy valaha is ezt mondom majd, de már várom a percet, amikor a gépem leszáll Londonban. Ég veled. És remélem, hogy jó hasznot húztál belőlem.
- Én pedig remélem, hogy boldog lesz a házasságod Kristennel! –mondtam elfúló hangon, aztán a vonal megszakadt. Letette.
Sokkos állapotban ültem, még mindig a fülemen tartva a monotonon búgó telefont. Aztán iszonyatos módon zokogni kezdtem. Nem hittem el, hogy ez megtörténhet… Egyszerűen képtelen voltam felfogni Robert szavait. Csak kihasználtam? Már várja a percet, amikor hazaérkezik Londonba? Nem, ilyet ő nem mondhatott!… A lelkem ebben a pillanatban darabokra szakadt. Nagyon fájt… Leírhatatlanul… De nem csak ott, belül, hanem az egész testem… Szédültem, és nem kaptam levegőt. Éreztem, amint a tagjaim elernyednek, a világ pedig elsötétül. Lehet, hogy meghalok? A szívem is megszűnik dobogni, ha már a lelkemet megölték? Annál jobb – legalább nem kell szembenéznem a valósággal… Mert ha ez mind megtörtént az előbb, ha Rob elhagyott és látni sem akar többé, akkor már nincs értelme az életemnek.
Szinte hallottam, ahogy a gondolatok oda-vissza cikáznak a fejemben, aztán az elmémre szépen lassan sötétség borult, és édes tudatlanságban zuhantam tovább, a semmibe…